Tavaszi madrigál
Nem múlik a tél belőled
fújsz rám antarktiszi szelet
havadra hullt kérő szómat
gleccsereid elé veted
fohászkodom a magashoz
hozná vissza volt valódat
lenne szíved elérhető
szelíd part a fuldoklónak
feledkeznél velem fénybe
hajad röptető tavaszba
lenge füzek barka-selyme
mosolygóra simogatna
csendülne bokádnál kéken
harangvirág szirom-érce
ölelgetné térded sárga
héricsek hullámverése
*
Kihantolt honfoglalókról – bűntudattal
Vázaikra vetkőztettük őket
s izzó porban míg fürödtek
lovaik szájából az utolsó falatot:
kimartuk a földet
megszolgált nyugalmukat
elraboltuk
visszarángattuk
az időbe sorsuk
gyújtoványfű pislákolt értünk
jajongott bíbic-dal
akácok csapkodták magukat
tüskés ágaikkal
