[one_third]
[vasarloi_tajekoztato]
[/one_third][two_third_last] Versek
104 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025
ISBN: 978-615-6801-52-4
eredeti ár: 2490 Ft
webshop ár:
1 990 Ft + 840 Ft postaköltség
Megrendelés
Ajánlás
Két könyvet vehet kezébe az olvasó, amikor Czilczer Olga új kötetét magához vonja. Hiszen felerészt verseket, felerészt rövidprózákat tartalmaz A világ ideje. Azaz egészrészt: irodalmat. S hogy mifélét? Létösszegzést, kozmoszi keretezésben – és egy minden elemében delejezően költői látásmódot. A levegősen központozatlan szövegtestek a soráthajlások játékából is metafizikus létbizalmat nyernek ki („a felhők közt is laknak”); a kihagyásos-utalásos versbeszéd sűrű személyessége identitástisztázó meditációk hanglejtését követi („lépteim kottába vannak írva”). Szelek, fák, madarak lakják a sorközöket is; lebbenékeny mindennapok titokzati rendjéhez életképek egyetemes távlatossága idomul („honnan hová tart a szél üzenete” – „Fejmagasságban a napi fény birodalmi határa”). Elmélyült és míves alanyi hitellel („Mióta a tüskék közé estem, a rózsák az arcomon nyílnak”) végső soron az idő életrajzát írják ezek a művek. A versek Nemes Nagy Ágnes és Rába György költészetét idézően veretesek, a prózai szövegek pedig stilisztikai mestermutatványok, meghitt lírai példázatok. Ekképp kétszeresen is találkozhat a befogadó ízlésével ez az anyag – és ez az anyagtalan.
(Halmai Tamás)
Versek a kötetből
Ami lomb
Fényeim nyírta a föld aranyát
a nádon át az éren át
tarlón a hajszálrengeteg
aratásban heten színek
már az utolsó tincseknél tart
az olló tulajdonképp
tűrhetően nézek ki még
felöltve a folyókanyart
antik utánzatú nyakék
fésülni alig kell már a
frizura tövig rövidül
öröklött kalap a kék
bolt szemben a tér boga-ága
ami lomb a tükörben terül
Hat felé járt
Hogy éppen ezt az ágat választottam pihenőül? Talán mert mutatója a hatos felé mutatott. Hat felé járt. Ilyentájt szívesen ereszkedem alá tollaimba burkolódzva.
Ülhettem volna persze a karra is, mely mielőtt becsukta az ablakot, kinyújtózott az üvegen, kereten túli űrbe, mint egy zászlórúd, mintha csak nekem kínálkozna fel, lennék a vászna, rajta lengedezzem.
De ahogy az órák vonuló rajához nem csatlakoztam, nem lettem valami kétes szabadság zászlaja sem.
A zászlók ellobognak az éjszakában. Még kapóra is jön nekik a napszak. A halogén villanykörték lángjával lobbannak el, mintha csak gombnyomásra. Az ember csavarhat a foglalatba újat.
Velem ilyesmi meg nem eshet. Én kitartok. El miért is tékozolnám tollaim sötétjét hajnalig?
[contact-form-7 id=”17524″]
[/two_third_last]
