Mondd meg nékem, merre találom…
Könyvesbolt

30. október 2024

Bánfai Zsolt: Aratóhold

[one_third]banfai

[vasarloi_tajekoztato]

[/one_third][two_third_last]Versek

60 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024
ISBN: 978-615-6801-20-3


eredeti ár: 2490 Ft
webshop ár:
1 990 Ft + 760 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás

Sokat ígért Bánfai Zsolt első kötete, a Terra (2023). És ezt a sokat adja most a második kötet.

Szürreális tárgyiasság és érzéki hermetizmus összegződik az Aratóhold lapjain; a szövegformálás nyugalmas önazonossága (szűk könyvlapnyi szabadverseket olvasunk) ismerős tájékká avatja az anyagot.

Ahogy Báthori Csaba költészetében Rilke, úgy Bánfai Zsoltéban – az általa ugyancsak fordított – Celan poétikai ethosza él tovább.

A tágas asszociációs körök és poszthumán szóképi távlatok (a kövek, temetők, holdak magánuniverzuma) a testi létezés szellemtanát szólaltatják meg egy egzaltált szenvtelenség kitartott vershangján; az álomi szövegépítkezés egy vallomásos ismeretelmélet szolgálatában áll. A „fejtett álom” (Születés), a „kéretlen iszony” (Arányok) és a „folyvást dobogó felesleg” (Ébredés) versei ezek, a „szükséges minimum feletti nyelvi többlet” (Térközök) foglalatai.

Az aratóhold az őszi terménybetakarításban a gazdáknak segít, Bánfai Zsolt verskultúrájában az olvasónak világít teli fénnyel – és fénnyel teli szavakkal: „Tífusz és hattyú: minden / egy helyről jön. A zuhanással semminek  / nincs vége. Most születünk” (Szakadék).

(Halmai Tamás)

Két vers a kötetből:

Háború

A hősöket idén is elfelejtették rehabilitálni,
egy veterán katona sisakját igazgatva
(nyolcszáz méterről még átviszi az acélmagvas lőszer)
a homokozó melletti fákon megbújt gyerekeknek
mesél, szélesre húzott mosolyán átbukik
a lemenő nap, foghíjas állkapcsába
beköltöztek az antillai gyümölcsdenevérek,
van egy mondat, melynél szájában
a kövek befordulnak, haragos szélben
a megbontott deszkakerítés,
valami meleg cseperegni kezd,
puha, mint a vér,
fekete, mint a nap.

Kései fehér

A megíratlan lap fölött valaki
az egyre halkabban kattogó, egyre kisebb
kitérésekkel lengő metronóm ütéseit
hallgatja. Az ősz remegő ujjait
ott tartja az ütőéren, apadó pulzust számol
a nyüszítve születő mondatok között.
Egy fehér kesztyű görcsbe rándul
az asztallapon.

 

[contact-form-7 id=”17524″]
[/two_third_last]

Feltöltötte:

Fel