•
Hajnali szonett
Feslik az éjszaka, csillagcsendet
kottáz cinegetrillába a hajnal,
s fenn az égen egy rózsás felhőangyal
fakadó fényfonatot dédelget.
Nincs semmi baj, csak egy újabb reggel,
s míg a bíbor-borulatban bámulok
magam elé, érzem, reped a burok:
Szabad a gondolat, de kinek kell?!
Ez is csak egy újabb nap-merénylet,
maradunk, akik vagyunk. A múlt éget,
a jelen gyilkol, jövőnk csak félelem.
Szétporladt álmokra csordul a nap:
ó, milyen csodás, ragyogó pillanat
a jelen! De legalább még létezem…
*
Valóság és képzelet
Monet Vízililiomok (1916) c. festményéhez
Ó, ezek az apró ecset-pixelek!
Az ég tükörképe a víz, s benne
szunnyad sokezernyi naplemente;
elsuhant világból maradt bűvölet.
Víziliomok hullámringása
a lenvászonra száradt pillanat,
a múlt jelene így örök maradt;
nem vágyakozik új ecsetvonásra.
Érzem csupán, amit Monet láthatott,
a liliomszülte pillanatot;
de már én is ott állok a parton.
Hangjegyek és fények játéka a tó,
keveredik képzelet és való,
tükréből rám mered ráncos arcom.
*
Holdhibernált képek
Szonett E. Szabó Zoltán Derengő múlt című festményéhez
Az ébrenlétet is csak álmodtam,
vagy az ébrenlét hozott fura álmot?
A hold éjbe harapott, ó, mily átok,
és csak álltam ott, holdfény-ázottan.
Aztán jöttek a képek sorjában.
Gyermekkorom oly kedves hátaslova,
s a fekete Bösendorfer zongora,
aminek hangját annyira csodáltam,
ha anyám játszott prelűdöt nekem.
Holdhibernált képek; pereg életem.
Galambot riaszt a templom harangja,
valaki bekopog ablakomon,
és én párnámba temetem arcom.
Apám hangját hallom: Vigyázz magadra!
*
*
Illusztráció: E. Szabó Z. Derengő múltja (szerzői melléklet)
