Kapitány Gábor: Várunk (versek)

•

Vers-pár

Jóslat

A fenyő törzse izzó láva-héj
Hűlő nap szól: – Most éj jön, de ne félj,
E fa is mindjárt szürke hüllő-tetem,
De – ha lesz még reggel – fölébreszthetem.

Folytatás

‒ És lesz még reggel? – kérdezi a fű
Ki így, őszülvén, gyakran keserű.
‒ A feltámadást – szól a nap –, nem érted.
Te vagy a reggelért és nem a reggel érted.

Mindig

Mindig ami van, az a legtöbb.
Mindig ami volna, a legfőbb.
Mindig ami volt, az a lecke.
Ami lesz, mindig el van vesztve.

Várunk

Várunk egy szóra.
Várunk a jóra.
Várunk a lábunk előtt folyó folyóra.

Várunk jövőre.
Új esztendőre.
Életünknek értelmet adó teendőre.

Várunk egy másra.
Klónra vagy társra.
Ölben hagyott kézzel várunk egymásra.

Várjuk a csendet.
A szabad rendet.
Várjuk, hogy a postás hozzánk mikor csenget?

Várunk nap keltére.
Várunk az estére.
Várunk a Megváltó falható testére.

Várjuk önmagunkat.
Mennyei magvunkat.
Várjuk, hogy a hosszú várás majd megnyugtat.

Várunk a békére,
Szigetek kékére,
Az Utolsó Ítélet nagy úriszékére.

Várunk égi bálra.
Várunk a halálra.
Várjuk, hogy mi legyünk végül megtalálva.

Várunk nyárra, őszre.
Várjuk, mi jön közbe.
S a haszon világa mikor omlik össze?

Rendületlen várván
Vagyunk már csak látvány:
Kariatidák a tőke palotáján.

Illusztráció: Kariatidák