Móritz Mátyás: Zajok és csendek (Két vers)

Holdtükör

Van-e bátorságod velem bolyongani sivatagomban,
hogy a holdtükörben nekem ragyogjon csak fel az arcod;
rózsapiros vizeiddel eloltanád-e a szomjam,
lennél-e az én reményem, ami engem újra alkot?…

Örülnél-e annak, minek mások sosem éljeneztek,
képzelődésnek mondanád-e, mit én igaznak véltem;
hallanád-e a szavamat, mitől másnak füle sem rezzent,
súlytalanná tennéd-e a léptem a varjúsötétben?…

Sziklaoltár

Szakíthatatlan lett bennem, és marad is az imádat,
irántad, kiért eldobnám a kétségbeeséseim;
megtépázva, elrongyolva a rab lelkem és ruhámat,
a szabad szelekkel tartva a fény szerpentinösvényein.

Nem énekelnék én többet a sötét tollú vérmadárról,
barbár módra nem taglóznám le a reményem és vágyam;
lelökném démonaimat a szürke sziklaoltárról,
ha megjelennél előttem most lehelethalványan.

Móritz Mátyás a 2018-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.

Illusztráció: Sziklák a svájci Alpokban (pixabay.com)