Barnás Márton: Le (Öt vers)

Hó

egy éjszaka lehullott a hó
és te belém zuhantál
a karjaimban tartottalak
s egy csöppnyi semmi lettél

Lenni

megtalálhatsz még
két vallomás közt a sóhajban
mindabban ami értéktelen
én ott vagyok
olyan jó jelentéktelennek lenni
egyszer az életben
a drága ember ajkán
fontossá válni

Le

lehullunk mint hús a csontról
és bőr a húsról
lehullunk mint halottaink
elhasznált életünkről

Fájok

tonnányi vagy épp koporsónyi
csend préseli szívem
fehér magány borzolja a kedélyeket
a vastüdőben mely nehezen tágul
lazán levegőzik a katéter
a holdfogyatkozásra csatolva
vánszorog beleimben a csillag
mely belém pumpálja azt aki vagyok
vagy nem vagyok
mintha újra számítana
kinek számítok

Energia

őrizzük a csendet
föltépve a harang halálos sebeit
jelzés nélküli szellőként
bukjunk az ég alá a földre
és imádjuk az energiákat
melyek hangtalanul mozgatják
a hangzavart

Illusztráció: R. Tamás fényképfelvétele