Babics Imre: Tollvégek avagy spirituális ornitológia (részletek)

A vak varjú tündér ujját
érzi csőrén (magmutató
ujj): az árnyak felülmúlják
a téridőt ‒ mind itt lakó.

Pirók száll drogtanya mellett;
aranylövés után a lány
kézbe veszi röptét: Kellek
a Megbocsátás oldalán?

Szajkó követi zsoldosok
táborát, hangokat tanul;
nem tudja, mennyi a mocsok,
csak utánoz ártatlanul.

Griff él túl sok torz háborút,
majd hecc gyanánt megalkotják;
síkból kiszállva szomorúbb:
hiányoznak vértek, kopják.

Rigó röppen felakasztott
tábornokok lelkein át:
nem hagytak gyalázni kasztot
‒ útja itt mindennél simább.

Lile szívét megállítja
egy sikoly, esőért esdő,
s körötte téridő síkja
hull, akár egy méretes kő.

Rozsdafarkú lábán harmat
gyűlik, egészen megdermed,
ahogy nézi: manók varrnak
leplet egy holdas szendernek.

A főnix a csőcseléket
könyvtár mélyén nem ismerte,
aztán dühüktől elégett,
sőt, repült is ‒ egyszer, szerte.

Halat vét el a kormorán,
mégis felfalják e harcsát
egy vezér halotti torán,
ki elvárta: bölcsnek tartsák.

Halkapót bűvöl a kobra:
izzó energiamező,
hipnózis feszül korokra
‒ nem távozó, nem érkező.

A vörösbegy dióillat
vonzásában végzi dolgát,
s ha megrezzen a Hang: Hívlak!
nem hiszi, hogy megrabolták.

Ld. még:

Könyv:

Illusztráció: A Megbocsátás oldalán

Feltöltötte: