Konczek József: Lábujjhegyen, A tokaji combos, Ági akkor ott (versek)

•

Lábujjhegyen

Lábujjhegyen kellek én,
s gyertyát meg majálist,
pedig jöhetnék
a nyitott ajtón át is.
Azért vagyok én
felhőhöz kikötve,
hogy én hulljak, ne a mák
időtlen időkbe.

A tokaji combos

Ott ültünk egy fenyőfa asztal körül.

Forró volt az úttest, mint a katlan,
mi pediglen letagadhatatlan,
nagyon is feltűnő hajlam
hajlandói
——–hajoltunk egy lány felé,
——–aki a hűvös betonon ült.

Nem volt rajta csak egy féltenyérnyi
——–szoknyácska, valami könnyű blúz…

A lány a szomszéd bolt előtt
békés mosollyal
——–élvezte a szellős pihenőt.

Az a lány a szomszéd bolt előtt.

Szeme sarkából kísérte mégis,
——–hogy e három vénlegény
——–borospoharát markolássza,
——–meglehet, hogy róla írna költeményt,
örömmel nyújtva át,

s az is lehet, hogy szívesen halászna –

A lány fölállt. Biciklibe szállt.
Ám előbb még mélyről, s lassan visszanézett.
Ránk emelte vádliját

és átsuhantotta fölöttünk szinte az egészet…

Ági akkor ott…

Ági akkor ott maradt a szállóban, a zuhany alatt, amint eltakarta
meghatóan dús fekete erdejét,

s bocsánatot kértem tőle, mert véletlen rányitottam.
Behúztam az ajtót.

Leballagtam hát a Balatonhoz,
ahol a hullámok olyanok voltak, mint a Jókai-hősnők fardagálya.

A bódésoron ki-benyikorduló kabinajtók meditáltak.
Lábam körmét nem tépték le a küszöbvasak, mert rézből vannak,

jobb minőség,

üldögéltem aztán a bronzlány alatt,
több órán át is elvoltam,

csupán a kabinok, a kabinok, amelyekből kicsókolta
azokat a mély sóhajokat

a vonaton érkezett utóbbi két hét, az is lehet, három.

Illusztráció: ~Gubó kacsóban