Horváth Hanna Lea: A jósda kapujában

Gnothi seauton

Mi áll, mihez közelebb?
A teremtett, a magától létező? –
részeként az ember némiképp
a természet törvényének még

e túlcivilizált, technikált korban
fejet hajtva mégis, s fejét közben
maga által teremtett gondolat gubancaival
tömve, gyönyörködtetve, körbe

látottakat önnön képére újjá teremtve,
megértés örök vágyától vakultan
sokszor örökre szétboncoltan
hátrahagyott maradványok vázain

torpanva töprengünk, rökönyödünk
s magunktól hőkölve, útmutatásként
keretnek, maradandót egyetemest
keresve a természetjog intelmeit lesve

fonódik így tovább a kör, farkát
harapva, embert az ember létből
ki nem szakíthatva, önmagára
ismerhet mégis örökkön:

erkölcsben, mértékben, igazságban
s erényben. Tisztességgel, kitartással,
könyörületes alázattal. Elnézésben,
közösségben találhat rá, így –

magára, emberi méltóságára,
mi bár létével adatott, s egyenlően
szétosztatott, csak józan ésszel,
csak önmagára ismeréssel

nyerheti el helyét, bennünk nyugvó
fényszikra jellegét

Illusztráció: gnózis (fh. mozaik: in San Gregorio Magno al Celio)