Benkő Ildikó: Kötögetek (Három vers)

kötögetek

Mint fecskecsapat, gyűlnek a tűn a hurkok.
Vonalak voltak, lazán engednek,
szemekké tekerednek,
kiegyenlítődnek, a bővebb ad magából a szorosabbnak,
térré láncolódnak,
és egyszerűen csak
mindenki a helyén, tartja a másikat,
összeölelkeznek,
meleg, puha szólamok kavarognak,
a csipkében több a szünet,
átlátszóbb, könnyedebb,
fonat csavarodik elő és tűnik megint,
egymásba játszik a bent és a kint.

olajfaliget

gyökereiden ujjbegyem
eolhárfa húrjain pihen
szétkenődik mozdulatod
örökké hallak ott

szakítás

kínok ritka virága
illata
orrodon bebotlott
bódított
kiszámítottad
adott idő alatt
mennyi kéjt ad
lerántott
a mérgezett föld
a véres tő a szádba
a varázst a földhöz iszonyította
én mérgem én mérgem én igen nagy mérgem
olvasod rám
virágzó
nemlétem

Illusztráció: Olajfa (pixabay.com)