Czilczer Olga: Előttem a nappal

            A reggel folyó. Kialvatlan gyűrődései vethetnek rám gyeplőt, szót se szólok. Kaviccsá koptathatnak – világűr ismert planétája – nem bízom el magam. Nyugodtan próbára tehetnek más hullámok is. Felhúzom, leeresztem az ablakredőnyt. A függőleges tenger nem rendít meg.

            Persze, ha mint ma, a gurtni elszakad – hol itt egy kikötő? – a nejlonfüggönyön át is csak a vaksötét felel, a kagyló fölött a tükörbe rémül arcom. Dagály nyitja ki a vízcsapot a kád fölött, apály zárja. Két kézre fogja az átforrósodott teáscsészét, az enyéim a végtelenséggel viaskodva evickélnek. Előttem a nappal, mely még a reggelnél is beláthatatlanabb.

         A víznemű közeg a kevertlombúak rengetegjére vált. Bükk kürthangja fúl el, luc szenved hajótörést.

          Vitorla lombját hullatja. Rántok egyet a merevítő kötélen, félrehúz. A függőleges ég csáléra ferdül. Még párszor próbálkozom, de csak dülöng, mintha leitta volna magát.

          Szerelő kellene. Halló! Hol itt egy hullámszerelő? Egy ember vagy más? De ez már a második kérdésem, vigyázzak, figyelmeztet az ablak. Eltelnek a világos órák, s már csak egyetlen kérdést tehetek fel. Arra meg végképp bealkonyul.

Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2019)