Gyakran nézek fel az égre,
Végtelen kékség, semmiség,
Örök távolság s oly közel,
Mint botladozás, elesés.
Rózsaillatú szeleken
Valami kezemre szállott,
Láthatatlan semmiség volt,
Erőt adott és megváltott.
Az ég semmiség-kisleple
Átölelt és beborított,
Tudatta velem, hogy a lét
Most kezdődött el: itt és most!
Illusztráció: Ég, felhő (pixabay.om)
