Baka Györgyi: Határátlépés fölfelé

Hamvas Béla emlékére

A halál nincsen közel,
nincsen távol, mégis folyton
kísér, riaszt és ringat minket.

Valódi lényünk a
lelkiismeretben fészkel,
onnan int, mozdít, ébreszt.

Személyesnek lenni:
magamra venni tekinteted
súlyát, mosolyod fényét.

Belső valóság-örvénylés:
nagyság és kivetettség
ikertestvérek.

Közönyös arcod
rejtve levő mélyebb
lényed maszkja.

Tudni: látni és szeretni,
lágyan sorsod csendjébe
ölelődni.

Kitágult és megnyílt
jelenünk a mámor
mosolygó szétterülése.

Az éjszakai égbolt érett
szőlőfürtökként ringatja
a csillagokat.

A szikrázó szőlőszemek
mélyén megpillantod
a rettenetet:

sötét fekete szédület
kavarog ott, mégis a sűrült
fény tartja egyben.

Visszatérés: hazatalálás
az ősi kezdethez, ami már
rég elsorvadt bennünk.

Határátlépés fölfelé:
a megpróbáltatások áldása
a bölcsesség szelídségével.

Illusztráció: Hamvas Béla (1960-as évek közepe)