Lengyelországi tatár és orosz kisebbségi költészet

Javtiszij Prokopij

Szülőföld

Siessenek csak mások
nagy városokba,
válasszanak maguknak meleg
helyeket,
hideg vidékre vagyok beírva
örökre,
nem szabad eltávolodnom
a tundrától.
Kis hazám a Pecsora
fogja öntözni,
dalok fognak zengni
az ő partjain.
Nélkülem ez a föld
tovább él nem búsul.
Csak én nem élhetek
sehogyan nélküle.

Mamának

A hóvihar mindent letarolt,
körben se ház se tűzhely sem volt…
Te gyalogszánon szültél engem
a hó lett a sámán felettem.
Lehet emiatt vagyok ilyen,
sehol sem találok nyugalmat
utak hívogatnak, elcsalnak,
el a feltáratlan távolba.
A tenger jegéhez sietek,
az Ural csipkés háta mögé.
Üdeség és lágyság mindenütt,
behavazott szelet lélegzek.

Raszul Gamzatov

Samil imám szablyáján égtek…

Samil szablyáján szavak égtek
gyerekkoromból élénk emlékek:
„Nem bátor az ki egy ügyben
a következményekre gondol.”

Költő a betűid kivésve
éljenek tolladdal szomszédságban:
„Nem bátor az ki egy ügyben
a következményekre gondol.”

Musa Czachorowski

***

Nem hirdetek apokalipszist
a fal mögötti embereknek
sem szent háborút
a poézis nevében

Szétrágom a szavakat
mint a mindennapi kenyeret
tanítom magam az emlékére
minden pillanatnak

régóta tudom

hogy semmi sem tart örökké

***

Éjszaka van
és ebben az éjben üres helyek

Éjjeli hó van
és a hideg vitán felüli szépsége

A fehér ropogó nyugalma van
és a kihűlt ajkaim

Sötétség van
nyitott mint a végtelen

***

Hiszen hát élek
ebben az idegen tájban
habár gyakran még
elmegyek éjjel otthonról

És újból rövidnadrágban
szaladok üdvözölni a kertet
az almafák kézre igyekszenek
szélesre tárják leveleik

Megismertek engem a fák

Az ösvényen az ér felől
komótosan érkezik nagyapa
sétabotja
nehezen békül a földdel

És minden múlik

A levegő
nem engedi át a fényt

14.02.1988

***

Jó szúfi: Milyen jól hangzik
milyen lágyan kimondható
Szemeim felnyílnak erre a lágyságra
Szívem megnyílik erre a jóságra.
Melegség van ezekben a szavakban
Kilégzésed melege
Felemelkedvén valamely oldalra
Mivel ott van mindenhol
és csak a mi jóságunk
és melegségünk és szívünk lágysága
nyitják meg nekünk az utat Hozzá.

30.08.2003.

A lovam

/Amir Gismatullinnak/

Néha lovakkal álmodom
összegabalyodott sörények és paták ménese
Őrülten feszülnek az erős gerincek
a várakozásban a lovas súlyára
és a szemük fékezetlen irama
kitölti a távolt megfeszítik
inaikat és izmaikat. Remeg
a megtaposott föld

A nyugtalanság végigsöpör az embereken is
akik még mozdulatlanul a él ülnek.
Körülöttük szétfolyik lassan
az esti köd. Elhozza magával
a beérett vér szagát

Lövések éles szögben
Felkelt egy hirtelen kiáltás

Hol van a szablyám
és lovam

29.09.2002

***

Régóta semmiről sem álmodom
csak néha ritkán
lovak tűnnek fel hajnalban
hátukon hozzák
a sztyeppék távoli lehelletét
és sörényükbe fonva a szelet

Puha orrlyukaikkal finoman megérintik
meggémberedett kezeimet
érzem bennük az elrejtett fényt
az izmok finom játékát

És így úsznak át rajtam
a mélység nélküli térbe
egyre gyorsabban és gyorsabban

És egyre kevesebben vannak

28.04.1989.

Selim Chazbijewic

Himnusz Sofiahoz

A dolog tökéletes
cserébe a részvételért
Kész felgyújtani a világot
hogy birtokoljon.
Nem tudja hogy
részt kell vennie
a nem-részvételben hogy
birtokoljon
Tökéletesnek kell lennie
mint az EGO geometriája
nem tud
sürgetni hogy
Keletkezzen és Így
is Keletkezik.

Nagy Ignác fordításai

Illusztráció: Tatárok népviseletben (2017)