Búzás Huba: Világa dallamívei…

A világ vagyok – minden, ami volt, van:
a sok nemzetség, mely egymásra tör
(József Attila; 1905-1937)

világa dallamívei kévékbe kötve ~ cseleszta-hangokon ~
           napfényessé megérten egy üstökösben földi testet öltenek
           és dübörög dobszóló-lépte, jötte: színfoltok,
           életképek itlan-étlen, áttetsző üdeségű műremek

a holt vidék a város peremén… körötte titánfehér fafúvósok
           az élve-holtak, toborzó kürtje tiszta szívvel ~ halld ~ rivall:
           (hol medvetánc a nincstelen nyakörve, igazmondó
           költők ma meglakolnak) dacos magyar szavak csóváival

köszön be, gyújtva lángra sok-sok emberöltő, feszül pórnépek éje
           tűzakol-pokolnak: azóta égetett szienna mind a rím
           és képeink e távolokba ködlő szivárvány száznyi
           színére bomolnak ~ szimfónia tűzvészek hangjain…

Illusztráció: József Attila (1932)