Berki Ádám-József: Impromptu (Két vers)

Homokfény

Tengert emel a holt,
hová felhő lépett,
s csontig hatolva old
tétova hűséget.

Bár kínokra bíznád,
öledre ég a kéj
s vérző holddal hint rád
márvány kendőt az éj.

A kékségtől szádig
ér az ezüst szalag,
fölmetszve a vágyig
hajlanak a vasak.

A magány mintái
fagynak át a fényen,
s tanítanak járni-
járni a hűségen.

Impromptu

Kapuk vagyunk – a hajnalok
egymás szívére nyitnak,
hogy fölrázzuk, mit a jajok
szellemekké szorítnak.

Kökényszakítás: a kelme,
mint fésű az alkonyon –
átjár az álom, s az elme
a világgal lesz rokon.

Ezért rajtunk annyira más,
mit a fenék lenéznek,
ha szemünkön a hallgatás
azzá lesz, amit néznek.

A szegénység szerelme ez,
mit ember helyett érez,
alászáll az éjjel s evez
az alvilág szívéhez.

Berki Ádám-József a 2017-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője.

Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2017)