Czilczer Olga: Egy, kettő, három

             Volt szélein barnuló, túlnyílt virágszirom, ott száll egy, már kettő, már három.
             A viráglepkék a magasságos Ég alatt idegen ágajtóban gyülekeznek pletykálkodni. Persze rólam, és persze rólad. Innen oda, onnan ide lebbennek. Hogy volt, hogy nem volt, viszonyunkat firtatják. Én meg csak hessegethetek.
           Élek-e még, Csupa Szem, aki egykor – párkányára könyökölve – lépteid követte. S élsz-e te, meglett férfiember, mára fallakó, föl-le futkosó borostyán? (Még mindig nekem akarsz tetszeni, vagy előlem hanyatt-homlok menekülsz, te fény, te árnyék, aki kettős életre születtél?) Egykor zöld lakkom lepattogzott, keretem megvetemedett. Persze mondhatnak bármit, üvegcserép-avarom nem bizonyítja ablakmúltam, még ha közte küldönc bogarak zizegnek is, ki hisz nekik?
             Egy… kettő… három… Múlt perceink, lásd, szállni gyülekeznek.

Illusztráció: Hidasi Márk fényképfelvétele (2016)