Dávid Adél: Fehéren, feketén

Itt van előttem, fehéren, feketén,
fagyosan, keményen, néhol lágyan,
hóbuckákon állva. Valami behatárolhatatlan.
Tömbházak sorakoznak köré, s ablakaikban
kirajzolódnak a mosolyok. Néma hangja
üli meg a tetőket s lefolyik a hófúvással.

Itt van előttem, fehéren feketén,
s mintha könnyezne, pedig
szeme nincsen. Se keze, se lába,
csak hosszú sálja lebeg a szélben
útját állva a hópelyheknek.
Gomblyukai madarak vacsorája.

Itt van előttem, fehéren feketén,
a tavasznak nyomait tűrve némán.
Mint ottfelejtett ócska játék,
keresi helyét a világban,
holdfényruhájában várakozva
az elmúlásra.

Illusztráció: Kállay Kotász Zoltán fényképfelvétele (2016)