Fazekas István: Felhevült, nyári szonett

Tűz-erdőket léptek táncos lábaid,
habot zihált a fülledt nyári éj,
bámultuk a holdat, hogy nyújtózkodik,
s tavakba hulló fénye mily fehér!
Párás-szép ajkad ajkamat kereste,
izzó rögöket görgetett a Nyár,
égette vérünk vágyunk vad keserve,
nyöszörgött csak a mohó félhomály.
És zuhogni kezdtek ránk a csillagok,
zuhogtak a menny ablakaiból,
ha csókunknak vége, tudtam, meghalok,
lángra gyúlt köröttünk minden bokor.
       Kínzócölöpre vésted életem,
       szerelmed ragyog ázott ingemen.

Illusztráció: Tóth Csilla Ilona fényképfelvétele (2015)