*
inkarnáció
(az angyali üdvözlet után)
a fény elment
a zaj – ezernyi szárny –
széthullt
a por visszaülepszik
az asztalra
a csend most
súlyosabb, mint valaha
nagy szavakat mondott –
„trón”, „örökkévalóság” –
de nem ebbe a szobába,
nem ehhez a kenyér-
és olajszaghoz
lehulltak, mint kövek
és ott maradtak –
bennem
most egyedül vagyok
a testem már nem az enyém
hellyé vált,
ténnyé
a mindenség
bennem lakik
szelíden
nézem a kezeimet –
ugyanazok
de a vérem már
más ritmusra lüktet –
a világ szíve
(Mária-apokrif)
*
alaktalan fény
a tér lélegzett
test nélkül,
mint ima
száj nélkül
fény feltámadás nélkül,
csak fény-ígéret –
egy érintés, amely nem talált
bőrt, hogy felébressze
egy lélek körözött
az idő pereme fölött,
mint egy angyal,
aki elfelejtette a nevét
a zuhanásban
hogyan gyászolod azt,
ami alakot sem öltött?
a csend
templom volt –
most kő
visszhang nélkül
semmi nem tört szét,
és minden hiányzott
és maradtam
egy lélegzettel,
amely nem lett szó,
a csend helyén,
amit a csoda hagyott itt,
mely nem akarta
ezt a világot
*
pásztor-emlékezet
az éjszaka öreg volt,
kőből való megszokás,
a dombok csendje –
az egyetlen
igazi otthonunk
az időt
csillagokkal mértük,
és az állatok
hideg lélegzetével
aztán a fény…
nem olyan, mint a nap –
idegen, éles fény,
mely kettévágta az eget
és a hang –
egy zaj, nem zene,
egy parancs egy nyelven,
amit nem ismertünk
nagy szavakról beszéltek:
„király”, „megváltó” –
városi szavak,
nem nekünk és a földnek
elindultunk,
nem hitből –
csak hogy
elhallgasson a zaj
megtaláltuk a helyet –
szalma és születés szag,
és láttuk a gyermeket
nem volt rajta fény,
nem volt körülötte zaj,
csak egy kicsi test,
és egy lélegzetvétel
*
az ég kulcsa*
csillagot őrzött
jobbom,
bal kéz
földnek a kincsét
elhagy
a földi kenyér –
s fényre
kitárul az ég
*A vers – bár ránézésre a modern, minimalista szabadversek
formai esztétikáját idézi, valójában egy klasszikus disztichon.
*
Molnár Csaba Bertalan a 2025-ös Cédrus-pályázat kiemelt szerzője
*
