Turai Laura: Csak egy szóval mondd (versek)

Madarak

Megvetettem ágyad, de te ónixsötét
éjek lepedőjébe csavartad lábad
Míg vártalak
fecskék gyűltek láthatatlan
s csőrükben repesve hozták
a képtelenség édes csillag-magvát
kiették a földből, s most szárnyuk mögül előre meredve
hozzák nyelés nélkül
azóta minden este

Pogány ima

Csak egy szóval mondd és
lehunyom szemem
a hallgatás lebegő aranyfonalára
se nézek többet
s lámpafényben virágzó arcodra
leoltom a lámpát

Csak egy szóval mondd
és napsütésben rezgő
árnyakba fogódzom
nem szívom többé
haldokló sziluetted míg
csontjaimba fúlnak az estek

Őszre kiáltom bánatom.

Csak egy szóval mondd
s álmaimra pillangót eresztek

(Kinn már fúj a szél)
Forró asztráltestek –

a hold ólomporába törni
tudd hát: megremegtem –
de csak egyetlen szóval mondd…

és meggyógyul az én lelkem.

Neon

A tulipán
kitárta belsejét.
Forró szirmain
még haldoklott a nyári reggel pár nedves szava
s akár a kivágott akácok helyén a hajnal
derengett a neon a falban, e semmi-tűz

Kiléptem a buroktörte éjjel betonhadának
távolságoktól szellős szilánknyomába
s nem láttam
mire jó a fonalak sugdosása
hisz e káprázat-idény csak keresztárnyra tűz…

mint kivágott akácok helyén a hajnal
dereng a neon a falban. Semmi-tűz.

Légy szelíd

Légy szelíd, kérlek
kimérlek kába végzetedből
hangyák piciny csápja csap
az égbe
halld nevem
kimérlek kútmély végzetedből
a fű, a zöld a föld a
halmos
lávakönnyem ömlik elmos
légy szelíd, mert álmos
éveimből
zavartalan kék eged vert föl

E lucevan le stelle

mert égtek a csillagok
s azt hittem, nem bírom tovább
a sóhajokat visszafogni
a káprázatos kikericságyból
mit alám tolt a végtelen.
Nem a szemedből, a világűrből
jöttek a szemérem szikláin túlról
s hanyatló pillantásom
gyűrött pipacsszirommá vált
angyalszárnyakat arannyá izzító
tekinteted alatt

Illusztráció: álmaimra pillangót eresztek (átdolg. Klimt-rajz)