Kurucz Bernadett: Fantáziáim sziluettjei (két verspróza)

Atyám keze

Adott volt a mindenség, ahol minden szín egybeért, és minden hang egybecsengett.
Tudtam, hogy rész vagyok az egészben, de nem voltak erre szavaim.

Láttam egy rétet, ahol én voltam a fűszál, és a fűszál minden sejtje, de én voltam a szél is, ami mozgatta a fűszálat.
Nem én voltam a szél maga – én csak a szél alkotórésze voltam.

Egyszer csak éreztem egy lökést – erre a pillanatra már régóta készültem.
Tudtam, hogy nem lehetek örökké az egészé: tennem kell egy kitérőt.

Egy szükségszerűség az életbe taszított: egy vágy, aminek engedelmeskednem kellett.
Felsírt az élet ereje, és a kéz, amely ide lökött, végigsimított magzatmázas arcomon.

Fantáziáim sziluettjei

A fantáziáim sziluettjei
lógtak a falakon:
bekeretezték a képeket,
és hálót szőttek a pókoknak.

A csilláron is lógtak vagy az égősoron,
és az adventi koszorú gyertyáinak fényén is átragyogtak.

Éveken keresztül így ment,
észrevétlenül.

Visszhangzottak a nevetésben,
és kifolytak a papírra is.
Keretezték a csendet,
és záporesőként hullottak az égből.

Azóta mintha tízezer év tűnt volna tova.

Kurucz Bernadett a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője

Illusztráció: „magzatnyi álom”