Szekeres Mária: Hajnalát a fénynek (két vers)

Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő…

adventben zúg a csendszimfónia.
angyalok feszülve figyelnek talán.
vasárnap van, örömvasárnap,
húsleves fő, és izzik a magány.
egy macskát küldtél, Uram,
kedves mozdulattal,
(- de néma még a táj…)
évekig etettem, nem szelídült,
s most váratlan ő is rám talál…
és zúg a csend, az életorgona,
adventi fényekkel csak Neked:
felzengő, Rád szomjas,
örök emberi magány,
s a kezed etet, etet…

Hajnalát a Fénynek…

A felhők sodródnak az égen, az Idő zuhog felénk.
dicsőítő énekek szólnak a szobában, hol élek.
még dicsőítők, a Seregek Istenének, a Seregek…
seregek élnek kívül, hol a falak nem védnek.
seregek élnek falakon belül és kívül, míg szól
valahol az ének, mint menetelő fények az Égnek.
kikapcsolom és Csönd hull. nem félek, tudom,
megyünk, zuhanunk: felhők a télnek, de a felhők
is egyszer véget érnek, mint az Idő, belefut valami
ének, valami trombitaszó, zengés, angyalének…
most még nézem szemét a Télnek, és kívül éjek
vajúdják némán, feszülve, hajnalát a Fénynek!

Illusztráció: Hajnalát a fénynek (fh. van Honthorst)