Füleki Gábor: Végül (vers)

•

Forró fémforgácson futunk,
arcunkba csap jeges szél,
alig hiszünk, alig tudunk,
s ezer nyár múlt, s ezer tél.

Ismeretlenbe hull utunk,
éles vonal, szőnyegszél,
lábunk előtt tátong kutunk,
lelkünk átzuhanni fél.

Ám ezt nem te döntöd el most,
itt a végső pillanat:
fal lök le, és mélység elmos,
túl csillagok izzanak.

S bár millió élet-tett rost
nyúlt fonálként rádtapad,
azt, mi benned tiszta, elhozd,
s befogad az áradat.

Illusztráció: fh. W. Pruszkówski