Györgyi Csaba: Titkom (nollák)

Égi versike a két igazság közé szőtt világról

Megszületett a születetlen, és lassan megérti,
hogy nincs, pontosabban azt, hogy nem vagyok.
Reggelente a felkelő Nap először azt a nagy hegyet érinti,
melynek magasán az illatos szelek ezen a születetlen testen
keresztül érkeznek meg hosszú  útjaikról,
és ezen a születetlen testen keresztül indulnak el hosszú útjaikra.
Ez már mindörökké így lesz.
A születetlen megszületett már nem mozdul soha többé,
de néha azért egy kicsit táncolgat benn örömében.

Név, majd kép

Én volt a név, s lett képpé a te, mert a kép más.
Áll a név, az első, de halad a kép, a végső, mert a kép más.
Mozgása valós, sebes egyenlet bent, mert a kép más.
Felületéhez semmi sem tapad, mégis hozzá igazul minden,
mert a kép más.

Bizonyosság

Amikor elképzeltem, hogy egy vágy
és múlt nélküli gép terméke vagyok,
meghalt bennem a kezdetlen csend,
és megszületett az első, hideg hajnal.

Titkom

És most a titkom.
Minden hajnalban van egy pillanat,
a csend pillanata, amely utat épít,
egészen hazáig, a kertig, a szerelemig.
Ezen az úton csak óriások járhatnak,
és azok, akikhez már visszatért a daluk.

Alatt

a bolygó alatt falevél
vagy egy leány táncol
ki így szedi mint lélek
csokorba a mélységet

Illusztráció: A márvány álma