Szerkesztői archívum: Napút Online

Balizs Dániel: Kőmíves M. Kelemenné

12. július 2023 | Napút Online

• Lovaim patája szikrát vet Én igaz szerelemes uram Feléd, mindig csak irányodban Utam bástyáid alá visz Büszke neved, mert örök legyen Uram, én hozzád igyekszem Szorítsd hószín…

Mátay Melinda: Az első gyermek

12. július 2023 | Napút Online

• Üres alagsorban hánynád le magad. Alattad véres lepedőd. Undorodsz a kábaságtól, ——————a kíntól, ——————a testedtől, ——————szertelen, megért ——————pillanataidtól, ——————langyos és romboló ——————egyéniségedtől, ——————emlékeid tudatától. Tejködös nappalokban reszketsz…

Mezey László Miklós: MEGÁLLÍTOTT PILLANATOK

11. július 2023 | Napút Online

Aknay Tibor újabb versei   Szokott dolog a lírai realizmus versvilágában, hogy egy-egy vers kiinduló helyzete az „itt és most” rajzolata, aztán erről a jelen idejű felszínről emelkedik…

Ludvigh Károly: Mandala (versek)

10. július 2023 | Napút Online

• Mandala (négyen beszélgetnek) Ó, nekem a szerelem a létező legszentebb dolog a világon. Megérinteni az érinthetetlent, karolni az átkarolhatatlant, elnyúlni a végtelenben s visszatérni önmagam végességébe. Nekem…

Petrozsényi Nagy Pál: Bárczy úr ujjai

10. július 2023 | Napút Online

• Bérczy és Bárczy szomszédok sokáig békés egyetértésben éltek egymással. De miután semmi sem tart örökké, ennek az állapotnak is vége szakadt, amikor Bérczy úr vásárolt egy félelmetes…

Bánfai Zsolt: „Viharban fogantak…” (versek)

9. július 2023 | Napút Online

• Viharban fogantak dala Csendesek még a kapuk, de a pirkadást is térdre gyötrő vihar dörömbölő, sziklametsző nappalokat hoz: halványból bordóba úszik az ég alja, mintha harangnyelv ütné…

Leveles Ibolya: Azt mondja

9. július 2023 | Napút Online

Hol most járok, ne jöjj velem, Füvek hajlítják derekam, Zöldek, dohányfüst, zöldikék, Harkályok szürke égeren. Elindulok, azt mondom: szép, Azt sírom, félek, jöjj velem. Azt mondom: maradj, szűk…

Illyés Gyula: Koszorú

8. július 2023 | Napút Online

Fölmagasodni nem bírhatsz. De lobogsz még, szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat kígyóként a talaj szintjén iramítva – sziszegvén néha a kíntól, többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid. Újra…

Fel