A tigris
Tigris! Tigris! izzó fény,
Éjek erdejében rém.
Mily örök szem, ami lát
szörnyedbe szimmetriát?
Mily bugyrokban s egekben
gyújtott tűzet szemedben?
Mily szárny volt mi felemelt?
Tűzbe nyúlni mily kéz mert?
Mily művészet, mily erő,
Szíved ínján tekerő?
S ha szíved volt tettre kész,
Remegett a láb, a kéz?
Mily kalapács? mily lánc vert?
Agyad mily kohóra lelt?
Mily üllő? mily rettenet?
Holtrémület volt veled?
Míg csillagok nyársa hullt,
és a mennybolt könnybe fúlt:
Végül mosolygott reád?
Ő, ki Bárányt is kreált?
Tigris! Tigris! izzó fény,
Éjek erdejében rém.
Mily kéz merte tenni rád,
szörnyedre szimmetriád?
*
Madarak
Mi ad otthont, mily berek,
Mondd el madár, ki szeret;
Hol a bájos zug helye,
Rétek büszkesége, Te!
Magányos fa áll amott,
Vélem gyászol téged ott;
Könnyem issza Nap, ha kel,
S esti szellő búmra lel.
Te, a nyárnak üdve vagy,
Keseregtem, mint magad;
Bánatom a fádra szállt,
Halld, ha éjjel rád kiált.
Így vágyódsz hát utánam?
S nékem te vagy a vágyam?
Bánat múlik, ha látom,
Ó, Szerelmem, Barátom!
Szálljunk öröm szárnyakon,
Fölfelé, hol én lakom;
Jer, Te bútól üldözött,
Menedék vár zöld között.
*
Mérgek Fája
Dühöm barátomra hullt:
Kimondtam, és elcsitult.
Mérgem ellenségre szállt:
Szótlanságom dühvé vált.
Fácskám féltve öntöztem,
Holdból, napból hullt könnyem,
Megfürdettem mosolyban:
Álnok fortélyt koholtam.
S éjjel-nappal nőttön nőtt,
Gyümölcsöt rá fényből szőtt.
S rosszakaróm tudta: tény,
hogy az a fény az enyém.
Belopózott kertembe,
Míg éj fátyla rejtette,
És reggelem derűt szült:
A fa alatt kiterült.
*
Fordította: Török Nándor
